A természetelvűség elkötelezettje
Zarándokutak látványélményei vásznon


Nemzedéktársai többségétől eltérően a 38 esztendős László Dániel, budapesti festő­mű­vész – aki a Romániai Képzőművészek Szö­vetsége temesvári szervezetének meghívá­sá­ra a Győzelem téri Helios Galériában mutatja be 26 festményét Mária út című egyéni te­ma­tikus tárlata keretében –, mintegy a di­vat­tal, az „árral” szembehelyezkedve nem a lá­zas kísérletezések, a csapongó útkeresések, az alternatív megoldások, a parttalan újítások elkötelezettje. A kortárs képzőművészetben az utóbbi években gyökeret vert, tért hódított stílusirányzat, a neorealizmus hívévé és el­tö­kélt művelőjévé szegődött. Valósághűen meg­festett vásznain a korszerűség a szem­lé­let frissességében, a téma- és motívumke­ze­lésben, a képszerkesztésben meg a kimódolt, eleven és hatásos kromatikában, színtársítá­sok­ban testesül és mutatkozik meg. Hagyo­mány­tisztelő újítóként László Dániel közvet­len benyomásait és tapasztalatait, személyes élményeit, meglátásait, érzéseit és gondo­latait transzponálja, lényegíti képfelületekké. Munkáit a festőiség új szenzibilitásként meg­határozott vonulatának jellegzetes jegyei uralják és egyénítik. A konkrét látványt, a köz­­vetlen élményt legkiérleltebb festmé­nye­­in sikerül átemelnie elvontabb síkba: a böl­cselet magasságába. A valóságelemeket, a realitás rekvizitumait, jeleneteit és viszony­latait jelképekké nemesíti: metaforákat te­remt, tömény szimbólumokat vonultat fel.

Olajképei a színek gondosan mérlegelt vi­szonylataira, harmóniáira épülnek. A tiszta színek eleven, sugárzó színfoltokként történő egybeszerkesztése egy olyan figurativitással párosul László Dánielnél, amely maradék­ta­la­nul elegendő ahhoz, hogy a festmények nar­­ratívak legyenek, ám a figurák minden in­dividuális karaktert hordozó jellemző jegyek nélkül jelennek meg. Az emberalakok háttal, oldalukkal, sziluettjükkel, árnyékukkal vagy tükörképükkel szerepelnek a kompo­zí­ci­ókban.

A temesvári Helios Galériában bemu­tat­kozó László Dániel Budapesten született 1976-ban. A művészeti szakközépiskolát va­lamint a Képzőművészeti Egyetem festészeti szakát szülővárosában végezte. Károlyi Zsigmond növendékeként diplomázott 2001-ben. A Fiatal Művészek Stúdiójának 1999 óta tevékeny tagja, 2003-tól kezdve a Magyar Al­kotóművészek Egyesülete is tagjai sorába fogadta. Ugyancsak 2003-tól kezdődőleg a nevét Tiziano egykori műhelyétől kölcsön­ve­vő Sensaria Képzőművészeti Egyesület ala­pító elnöke. Az egyik legelismertebb ma­gyar­országi kortárs képzőművészeti csoport­nak számító Sensaria tagjait – korábbi egye­temi évfolyamtársait – maga köré gyűjtve számtalan alkalommal szervezett és ren­dezett kiállítást Budapesten és az anyaország több más városában. Alkotóként és kiállító művészként fölötte tevékeny és termékeny. 

Másfél évtized leforgása alatt közel félszáz egyéni tárlatot rendezett, s festményeivel szá­mos csoportos kiállításon, országos sereg­szemlén, rangos megmérettetésen szerepelt – rendkívül sikeresen. Több szakmai díjjal, érdem-plakettel és ösztöndíjjal jutalmazták, ismerték el tehetségét és művészetét. A 2008-ban elnyert KOGART-ösztöndíj összegét nem egy klasszikus értelembe vett külföldi tanulmányútra, hanem a El Caminón, a Fran­ciaország déli határától a spanyolországi Satiago de Compostelláig vezető, 960 ki­lo­mé­teres Szent Jakab-zarándokút – amelynek történetét a Temesvárról Németországba el­származott történész, Kakucs Lajos tárta fel, tekintette át –, megtétele, bejárása költségei­nek fedezésére fordította. A gyalogos ván­dor­lás, a szellemi és érzelmi elmélyülés, önvizsgálat és meditáció 2009-ben 40 napig tartott. Fényképezőgépe valamint egy ak­va­rell­tömb segítségével örökítette meg a lá­tot­ta­kat, a megfigyelteket, az átélteket. Negy­ven festményben idézte fel műtermében az­tán élményeit, az út jellegzetes és elgon­dol­koztató mozzanatait.

Budapesttől Csíksom­lyóig újabb 960 kilométert tett meg ugyan­csak gyalogosan 2010-ben a „Mária-úton”, amelynek 450 km-es nyugati szakaszát, az ausztriai Mariazellig 2011-ben magányosan járta, tapodta végig. Fotó- és diafelvételeket készített, amelyek alapján a vetítőt is se­gít­ségül hívva 60 olajképet festett. A Mária-út so­rozatának festményeit, amelyek „színvilá­guk­ban, kompozíciós elrendezésükben a fotó realitását idézik”, immár több magyarországi településen állította ki, mutatta be. Temes­vár­ra Pécsről érkezett az anyag. A ciklus egy másik része a temesvári tárlattal párhuza­mo­san, azzal egyidejűleg a nagykárolyi Károlyi-kastély kiállítótermében került bemutatásra. A Béga-parti városból Aradra, onnan pedig Lu­gosra fog majd átkerülni a 26 ecsettel festett olajkép, ahol az Alfa illetve a Pro Arte galériákban szemlélhetik meg május má­sodik illetve június első felében az ér­dek­lődők, a művészetbarátok.

Nem kimerevített időpillanatokat ragad meg és ábrázol László Dániel, hanem a ter­mé­szet, az építészet, a művészet, a vallásos áhítat, a fennköltség és a profán köznapiság szimbiózisának, szerves összefonódásának és folyamatos kölcsönhatásának, a valóság ki­meríthetetlen gazdagságának, káprázatos sok­arcúságának tudatosítására, felmutatá­sá­ra törekszik, összpontosít. Festmény­soro­za­tá­nak a mélységes Mária-tisztelet a vezérmo­tí­vu­ma, a központi témája. Több festményén is a Szűzanya alakját ábrázoló, megidéző ol­tár­ké­peket, szobrokat, festményeket az oltalmá­ba ajánlott templomokat, kápolnákat, kegy­he­lyeket festette meg a művész. A szakrális épületek és belső terek boltíves, gyertya­fé­nyes ünnepélyességét, barokkos pompáját, túl­díszítettségét, a imádkozó sokaság és a szertartások magasztosságát mintegy ellen­pon­tozandó, László Dániel „meggyőző ecset­kezeléssel, magabiztos rajzi és festői esz­köz­készlettel” jelenítette meg képein a temp­lo­mok málladózó falait, üres padsorait, a sa­rokba állított zászlókat, a megviselt útszéli fe­születeket, elhanyagolt külsejű emlék­jele­ket is. Rögzítette az omladozó kunyhók, fé­sze­rek, a szálláshelyek megterített és le nem szedett asztalainak látványát is. Nyitott szem­­mel, mindenre fogékonyan szemlélő­dött, dokumentálódott. Hite, vallásossága nem tompította el, nem semlegesítette, nem írta felül józan megfigyelő- és ítélőképes­sé­gét és hajlamát.

A Csíksomolyóra vagy Má­ria­zellbe vezető zarándokutak változatos domborzatú vidékeken, eltérő arculatú tele­pü­­léseken vezetnek, réteken, szántókon, domb­hátakon, erdőkön és völgyeken kanya­rognak át. László Dánielt magának a gö­rön­gyös, tócsás, kaptatós útnak, s azt szegélyező tájnak és teremtett tárgyi környezetnek, térelemeknek a látványa sem hagyta közöm­bö­sen, érzéketlenül. A látványelvű meg az analitikus szemléletet leleményesen érvénye­sítve biztos ecsetvonásokkal vitte vászonra a megismert tájak nagy zöld, sárga és barna foltjainak lírai összhangját. Különleges, ele­ven színek sugározta poétikus hangulatot teremt képein László Dániel.

Magas színvonalú, tematikájában, szem­lé­letében és megmódolásában egységes és igényes, műfajilag változatos, többrétű tárla­tával László Dániel előnyösen, fölötte sike­re­sen mutatkozott be Temesvárott is, tovább­gyarapítva megvalósításai, eredményes sze­rep­lései fölötte hosszú lajstromát.

Szekernyés János