Rudolf Anica, Új Művészet 2013 December

 

A jubileumi, 60. Vásárhelyi Őszi Tárlattal egy időben a nemrégiben felújított Tornyai János Múzeumban láthatta a közönség a 2012-ben Tornyai plakettel díjazott László Dániel kiállítását. Az Ösvény című tárlat első termében a művész zarándokútja ihlette képei láthatók, a másik teremben családtagjait különböző - otthoni, illetve (nyári) szabadtéri - helyszíneken megörökítő vásznait találjuk.

A harmadik teremben elhelyezett sorozat különös atmoszférájú, lerobbant enteriőröket - sötét kórházi (?) folyosókat, plafonján csőrendszerrel végigfuttatott, raktárnak látszó helyiséget, félhomályos biliárdtermet - ábrázol, valamint nagyvárosi térrészleteket telegrafittizett falakkal, málló vakolattal, foszladozó aszfalttal, amelyeken egy a közös: a lepusztultság, az elhanyagoltság. Egy kelet-közép-európai metropoliszban vagyunk, s még csak nem is a külvárosban, hiszen a Budán ismerősöknek a képeken felismerhető a Móricz Zsigmond körtér környéke. Nálunk a jó környék is ilyen. De lehetne a helyszín Pozsony is, vagy Bukarest. A távoli és a közelmúlt ugyanúgy rajta hagyta nyomát ezeken a tereken, mint ahogy a jövő fénysugara is meg-megcsillan a háttérben virágzó - ha nem is mandula-, de - ecetfácskán. Már csak a jelent kellene valahogy meg-, vagy túlélni.

Mindhárom téma - a zarándoklat, a családi idill és a városi terek - az úton járásról beszél, más-más módon. A zarándoklat az egyéni útkeresést, a családi képek a meghittséget, a szűk közösségben megtalálható harmóniát vagy annak ígéretét, a nagyvárosi enteriőrök és terek pedig a társadalmi környezetet s az abban tükröződő valóságunkat ábrázolják. És mindegyiken látszik fény az alagút (vagy a sötét ösvény) végén.